A Pentamédia Group Kft. 2017 május 12. óta létezik, ekkor alapította a céget 5 lelkes de az online tartalomgyártás más területein dolgozó személy akik máshogy gondolkodtak, más irányokat szerettek volna ebben a média cégek és ügynökségek által uralt iparban. Anno minden más volt, kialakulóban voltak az akkoriban még videósnak, majd évekkel később infleuncernek hívott személyek és felületeik. Akik kezdetben csak szárnyaikat bontogató, később az online teret a fiatalabb és később már középkorú korosztályt is megszólító “sztárokká” nőtték ki magukat. 5 év sok idő, az influencerek és a cégek életében is, egy olyan világban főleg ami dinamikusan változik napról-napra és ahol aki lassan mozgó, nem folyamatosan utakat kereső és fejlődő típusú vállalat, az komoly kockázatnak teszi ki magát. Így hát eljött az idő…
A kezdetek
Büszkeséggel gondolunk a kezdeti évekre amikor az első cégek között voltunk itthon, akik ebben a területben lehetőséget láttak és talán az egyedüliek akik önálló vállalkozást próbáltak saját erőből építeni pár nagyobb influencer segítségével és picit a teljes scena összegyúrásával.
Naív az aki azt hiszi, hogy személy szerint a fejemből kipattanó “foglalkozzunk már a TheVRosokkal mert lehet belőlük valami” ötlet korszakalkotó lett volna,
hisz aki igazán haladó gondolkodású az tudja, hogy kis hazánkban kiakakuló dolgok már rég megtörténtek mondjuk Amerikában, egy technológiailag fejlettebb, gondolkodásban jóval naprakészebb és gyorsan változó területen de lehet Ázsiát is mellérakni bátran.
De hát el kellett indulni valahol és teljesen egyértelmű volt, hogy ez a terület hatalmasat fog durranni, évek múltán minden IS az infleuncerekről fog szólni és sajnos ez által nagyon meg is fog változni.
Hisz kezdetekben mindenki félénk, szárnyait bontogató, magában még minimális értéket látó egyszerű emberként pozicionálódott és az első BUMMok talán az első PlayIT rendezvényeken voltak ahol maguk a szervezők is meglepődtek azon, hogy képesek voltunk egy teljes csarnokot “megfojtani” az első dedikált videós színpaddal és teljes egész napos programmal.
Na meg ezt még megelőzte egy Konyhashow is 2015-ben, tehát a vállalkozásunk megalakulása előtti 2. évben.
Igen, mindez 2015-ben volt, tehát még akkoriban amikor semmi se volt ezen a területen és élmény volt egyfajta műsort, tartalmat csinálni ezekkel a nagyon lelkes és érdekes személyekkel, látva a közönség imádatát. Szép időszak volt és ez volt a kezdete mindennek ami utána történt az influencer területen.
Természetesen amikor valami fellendül valahol és népszerű lesz, megérzi a piac a vér szagát,
ez történt itt is ezekben az években. YouTube ügynökségek vették észre, hogy a hálózatukban ezer éve lévő csatornák amúgy népszerű arcok és érdemes lenne velük foglalkozni ezért sokszor kizárólagos szerződésekkel próbálták magukhoz láncolni ezeket a személyeket a piacon. ez működött kezdetekben, de a mi személetünk ebben se egyezett a piac más szereplőivel hisz úgy gondoltuk, hogy ha minőségi munkát teszünk bele és eredményeket érünk el a tartalomgyártóknál akkor nincs erre szükség és szívesen dolgoznak majd velünk.
Így is lett, bővültünk influencerekben, cégek is egyre másra csatlakoztak hozzánk mint partnerek és elindultak az első együttműködések szponzorációs oldalon.
YouTube partnercégek dőltek be, alakultak át egyre inkább pénzügyi potenciált látva ebbe a piacba főleg szponzorációs területen. És ez így volt rendjén, mindenki pénzből él, ahogy a mi cégünk is így mások is gazdaságilag és pénzügyileg alátámasztható döntéseket kell, hogy hozzon.
Viszont a “hogyanokkal” nem értettünk egyet feltétlenül, mi továbbra is teljesen YouTube ügynökség függetlenül építettük magunkat, szorosabb kapcsolatot kialakítva a videósokkal egyfajta menedzsment cégként üzemelni, partnerekkel hosszútávú kapcsolatokat kiépíteni.
Az nyílván látszott már kezdetekben is, hogy amint ez a terület népszerű lesz és általánossá válik, belépnek a nagy multik és a nagy ügynökségek is, ez által cégek sokasága fogja ellepni ezt a területet. Az is nyílvánvaló volt, hogy az influenerek egyszerű emberek, nem feltétlen üzletemberek ergo megvezethetők, simán eladják magukat majd olyan dolgokba is amik után nem néztek utána és első körben a pénzt látják majd benne. Így is lett, a tartalomgyártók sokszor minimális pénzekért álltak bele olyan projectekbe amik később iszonyat kellemetlenek lettek és több mint megkérdőjelezhetővé tette a személyüket mint HITELES influencer.
Emellett a médiapiacnagy részének kevésbé van lelke mint a hús-vér tartalomgyártóknak, a cégek hirdetési felületeket, eléréseket akar és nagyrészt nem igazán érdekelte kezdetben más. Ez által a kereslet-kínálat és egymásra utaltság által kialakultak itthon az
influencerek mindent elvállalnak és az influencer mindenre IS megoldás
elvek szerint működő részegységek. Fontos megemlíteni, hogy itt nincs jó és rossz, gonosz és szent, itt mindenki a maga malmát hajtja és próbál egyről a kettőre jutni. Van aki emberibben de vannak akik mindenen áttiporva gerincek nélkül.
Ez által a folyamat által az influencerek behálóztak mindent, a piac elérte a célját h belendítse ezt a területet és mindenki IS itt akart már hirdetni és sokan mindent IS elvállaltak. Így évek alatt a videósból influencer lett és bármely TV celeb vagy botrányhős ugyanaz a név alatt futott(Influencer) mint mondjuk Szirmai Gergő vagy Pamkutya akik nyílván teljsen más szereplői voltak a piacnak. Így végre kialakult a várva várt “Mindenki influencer yesss!! ” jelenség ami magával hozta a “trashesedés” jelenségét is.
Számunkra egyre nehezebb volt elhitetni a cégekkel, hogy itt csak azt vállalják el a tartalomgyártók amik passzolnak az image-ükbe, nincs olyan, hogy “VAN AZ A PÉNZ” mert megszokták a piac többi részén, hogy bármit bárhol bárkivel.
Ez természetesen a mi eszmeiségünkkel ugyancsak szembe megy, az influencer tartalmak egy hatalmas kreatív és alapvetően szabad megvalósítást tesznek lehetővé mely elsődleges előnye pont az, hogy nem a klasszikus média által szabályozott rendszerről beszélünk. Amin anno 2017-ben röhögtünk az valósággá vált, Instagram elérte a klasszikus mosópor reklámok szánalmas szintjét ahol mosolyogva pózolnak a tartalomgyártók bármilyen termékkel. Ez által eladható a felület, immáron a jelen kor TVje lett a social média és az azt alkotó influencer közösség egy nagyon nagy része.