Rejtély, hogy lehet ilyen jó kémia

2021.10.27.
2021.10.27. Balázs

Gyakran hozzuk fel, amikor partnerekkel tárgyalunk, hogy gyártással is foglalkozunk. Ezeket a projekteket annyira a szívügyünknek tekintjük, hogy az ötlet megszületésétől a megvalósulásig személyesen gondoskodunk róla, hogy a vízió képet öltsön. Így történt ez a Solvenest esetében is, ahol egy online bűnügyi, szabadulószoba-alapú játék promóciója volt a cél, de a végére egy közös, nagy csapattá lettünk a partnerrel.

A Solvenest „Az akasztott ember” játékával egy olyan összetett, videókkal, létező weboldalakkal, social media profilokkal megkomponált krimi-rejtvényt rakott le az asztalra, ami nemzetközi szinten is megállná a helyét. A játékosok a történet során egy online platformról indulnak, de maga az akció nemcsak a weben, többszáz weboldalon szerte történik, hanem egyes feladványokhoz elengedhetetlen, hogy elővegyük a telefonunkat, másokhoz rajzolni szükséges, hogy megfejtsük őket.

Az akasztott emberen egy tehetséges fejlesztőcsapat munkája látszik, amit első pillanattól nagyra becsültünk, és ezt akartuk a legérzékletesebben átadni a videóban. Mivel már az a kémia inspiráló volt, ami a két csapat között elindult a tárgyalásokon, azt éreztük, a képi anyagnak is jót tenne ez a kémia. Így jött a koncepció, hogy olyan tartalomgyártókat ültetnék le végigjátszani a Prológus fejezetet, akik hasonló személyiségűek, de mégis más az erősségük. Viszont, hogy ne egy szimpla gameplay videó szülessen, meg kellett fűszerezni a koncepciót egy izgalmas helyszínnel, ahova úgy vártuk az összesen 11 tartalomgyártót, köztük Radics Petit, Nessajt, Fókuszcsoport Ádámot, Simonffy Petit, vagy a Freestyle foci Lipták Zoliját, hogy semmilyen hasznos információval nem láttuk el őket, így a rejtély-faktort is növelhettük, a reakciók pedig teljesen őszinték maradtak.

Helyszínnek hosszas keresés után a Gamerland bizonyult, ahol fel tudtuk állítani a klasszikus, „Kész átverés show”-típusú set-up-ot. A játék folyt a helyszín egyik streamer szobájában, a kamerák képe és a játékosok képernyője pedig real time streamelve érkezett a szomszéd helységbe, ahonnan mindig láttuk, ha be kell avatkozni a szobába elrejtett CB rádión keresztül. A Gamerland modern arcade játékterem-hangulata pedig jól asszisztált a szunnyadó gamer-én felélesztésében, ahogy a tartalomgyártók megkeresték, hogy egyáltalán hol is lesz a játék. Végül mind a 5 csapat sikerrel teljesítette az akadályokat, miközben jól szórakoztak, és mind szívesen tovább játszanák, ami nemcsak a teljesíthetőség, de az élvezeti faktor bizonyítéka is.

Összességében hálásak vagyunk a Solvenest csapatának, hogy egy ilyen izgalmas feladatban szabad kezet adtak nekünk és biztosítottak minket támogatásukról személyes jelenlétükkel is. Ahogy a velünk dolgozó tartalomgyártóknak is, hogy nem csak megrendeléseket teljesítő zsoldosként működnek, hanem parterek olyan együttműködésekben, ahol a saját víziónkba szeretnénk, hogy részt vegyenek. Az pedig a partnerek felé egy jó üzenet, hogy ha a tartalomgyártó jól érzi magát egy projektben, ami nem feltétlen a saját csatornáján jelenik meg, szívesebben is terel rá. Ha javaslatot teszünk egy kommunikáció kapcsán egy adott tartalomgyártóra, akinek szerintünk az passzolna a személyiségéhez, érdemes megfogadni, mert a kommunikáció sikere múlhat, ha az illető részvétele nem őszinte.

A videó, ami viszont csak őszintén pozitív reakciókat tartalmaz, és kiváló kedvcsináló az év játékára is pályázható alkotásnak, már megtekinthető a Solvenest csatornáján:

Contact

Lépjünk kapcsolatba!

Keress minket bátran ha tevékenységünk felkeltette érdeklődésedet és szívesen dolgoznál velünk.

Dolgoznál velünk?

Mindig nyitottak vagyunk új partnerekkel való együttműködésre. Ha bármely tevékenységünk felkeltette érdeklődésed, írj nekünk és felkeresünk személyre szabott megoldásunkkal. Hosszútávú együttműködésekben hiszünk de természetesen minden spot megkeresésből indul el.

Van egy jó ötleted de nem tudod hogy valósítsd meg?

Az új ötleteknek, kreatív együttműködéseknek mindig örülünk! Nem csak kivitelező és megvalósító csapat vagyunk, hisz kreatív csapatként a kezdeti ötletből teljes folyamatot vázolunk és alakítunk ki neked.

Rendezvények?! YES!

Főleg influencerekkel összekötött rendezvényeink fontos részét képzik a tevékenységünknek, hisz nem csak megvalósítjuk őket de népszerűvé is tesszük.

Contact
X