Hírek/Projectek

Rejtély, hogy lehet ilyen jó kémia

Gyakran hozzuk fel, amikor partnerekkel tárgyalunk, hogy gyártással is foglalkozunk. Ezeket a projekteket annyira a szívügyünknek tekintjük, hogy az ötlet megszületésétől a megvalósulásig személyesen gondoskodunk róla, hogy a vízió képet öltsön. Így történt ez a Solvenest esetében is, ahol egy online bűnügyi, szabadulószoba-alapú játék promóciója volt a cél, de a végére egy közös, nagy csapattá lettünk a partnerrel.

Read more

Akik előnyt kovácsoltak a pandémia hátrányaiból

A pandémia ugyan sok ágazat számára egyet jelentett a teljes leállással, egyesek megtehették, hogy egy olyan, exponenciálisan megugrott réteget szolgáljanak ki termékeikkel, ami nemhogy bezárást, de fellendülést is eredményezhet. Ez pedig egyebek mellett a gamerek és a home office-ozók világa, ami pont jól jött EPOS márkának, ami a zenészeket nagyüzemben kiszolgáló Senheiser és a hallókészülékei által hírnevet szerzett Demant hagyományait ötvözi. Read more

Miért volt különleges a TheVR Boston Dynamics-bemutatója?

A Boston Dynamics idén piacra dobta rendelhető formában “fogyasztói” robotjait, Spot-ot és Atlas-t. A hír bejárta a világsajtót, Spot ára “mindössze” 22 millió forint, emiatt pedig kétszer meggondolja a jövendőbeli tulajdonos, hogy valóban szüksége van-e rá. A TheVR azon szerencsések között volt, akik betekintést kaptak testközelből a tudásába. Ez önmagában nem lenne különleges, hiszen a hazai tech sajtó színe java is így tett. Akkor miért az? Read more

Hidegháborús gamer ruházat

Nagy örömünkre szolgál, hogy részt vehettünk annak az Activision-DRK collab létrejöttében, ami keretében 60 db limitált szériás csomag láthatta meg a napvilágot az új Call of Duty játék kapcsán.

A legendás Call of Duty sorozat új része, a Black Ops Cold War november 13-án startolt PlayStation-ön, Xbox-on és PC-n. A játékot nem csak a várakozás előzte meg, de egy divat-kultúrát is érintő promóciós akció is. A játék fejlesztő Activision és a DRK ruhamárka közötti kapcsolat megalkotott egy igazi gamer viseletet, ami a hidegháborús hangulatot hozza el.

Read more

Családok jól laktatása videósok nassolásával

Bármilyen furcsa is a címben szereplő állítás, valóban ez történt. Köszönhető ez humanitárius szemléletű Tartalomgyártóinknak, a Pringles-nek és a Tündérpakk alapítványnak.

Már fél éve fut az a jótékonysági akciónk, ami keretében partneri együttműködéseinkből származó bevételeink egy részét felajánljuk egy alapítványnak, akik gondoskodnak róla, hogy a megfelelő helyre kerüljön a pénz. Most, hogy fél év alatt a harmadik segítségnyújtásról tudunk beszámolni, bizton állíthatjuk, hogy jól döntöttünk a Tündérpakk alapítvánnyal. Felelősségteljes, őszintén lelkes csapat.

Read more

Extra filmekről extra helyszínen

Már második alkalommal jelentkezett a Premier Polc, a Penta Media és a Broadtest közös műsora a Mozistar Csákó Zsuzsijával. Ezúttal is különleges helyszínről, izgalmas töltettel.

Filmekről írni népszerű. A 10millió tehetség és kritikus országában bárkiből válhat véleményalkotó. De egy mozgóképes műfajt egy másik mozgóképes műfajon keresztül ajánlani-elemezni úgy, hogy maguk a beszélők is érintettek a filmiparban, a beszélgetés miliője pedig passzoljon is a szóban forgó filmhez, már nagyobb feladat.

Read more

Jótékony hatásmechanizmus

Mindig örülünk, amikor a tetteink túlmutatnak önmagukon. Ez történt most is, az eset pedig egy újabb okot ad nekünk, hogy büszkék lehessünk azokra a cégekre, akikkel partneri viszonyban állunk, jelen esetben az Acerre.

Jótékonysági partner-programunkat, miszerint az együttműködéseinkből befolyó összegek egy részéből szeretnénk támoatni a TündérPakk alapítvány munkásságát már lassan fél éve fut. Ennek keretében már az oldalon is beszámoltunk róla több ízben, milyen segítséget tudtunk nyújtani rászorulóknak.

Read more

Flambírozott promóció, sztori ágyon

 

Van az angolban a „flaming hot” kifejezés, ami nemcsak forrót, de dögöset is jelent. Bátran kijelenthetjük, hogy a Broadtest új videója, Radics Peti vendégszereplésével határozottan ilyen keretet biztosít az Acer új Predator laptopjának bemutatásához.

Anélkül, hogy különösebb spoilerekbe mennénk, a videó alaptörténete és egyben apropója, hogy a Broadtest atyja, Tibi maga mögött hagyta Apple munkakörnyezetét a videóból is kiderülő okok miatt. Azóta fő munkaeszközének a Predator Helios 300-as modelljét használja.

Read more

Támogatás az androidok mesterséges- és a kreátorok természetes intelligenciájával

A Penta Mediánál nemcsak az eszmét támogatjuk, hogy otthon maradjanak az emberek, de az otthon maradt, munkájukat elveszített, rászoruló családokat is az otthon maradásban. Korábban már volt egy adományozási akciónk a TündérPakk alapítvánnyal, ami olyan jól sikerült, hogy a folytatás borítékolható volt.

Már 1,5 hónapja fut az a B2B kampányunk, aminek keretében a partneri együttműködéseinkből befolyó összegekből jótékony célra is fordítunk. Ez nekünk is érdekünk, mivel az tud velünk együtt nevetni, izgulni a kreátoraink munkáin, akinek az alapvető szükségletei megvannak egy egészséges élethez, mi pedig szívesen segítünk ezt biztosítani. Read more

Vérengzéssel és sörrel a családokért

A karantén, és a jelen helyzet sok dolgot megváltoztatott. Nekünk a szponzorációkhoz való hozzáállásunkat, ebből fakadóan pedig nézők tízezreinek reméljük, a felelősségteljes sörözésről és az öldöklős játékokról alkotott képét sikerül megváltoztatni.

Ahogy azt már korábban írtuk, a Penta Media Group a kialakult krízis-időszak miatt úgy döntött,  tartalomgyártóival karöltve jótékony célra fordítja partneri együttműködéseiből befolyó bevételeinek bizonyos százalékát. Tesszük ezt meggyőződésből, társadalmi empátiából, és a kötelességtudatból, hogy a jelenleg nehéz helyzetbe került embereket segítsük. És, bár csak 2 hete jelentettük ezt be, már most eredményt tudunk felmutatni.

Read more

Contact

Lépjünk kapcsolatba!

Keress minket bátran ha tevékenységünk felkeltette érdeklődésedet és szívesen dolgoznál velünk.

Dolgoznál velünk?

Mindig nyitottak vagyunk új partnerekkel való együttműködésre. Ha bármely tevékenységünk felkeltette érdeklődésed, írj nekünk és felkeresünk személyre szabott megoldásunkkal. Hosszútávú együttműködésekben hiszünk de természetesen minden spot megkeresésből indul el.

Van egy jó ötleted de nem tudod hogy valósítsd meg?

Az új ötleteknek, kreatív együttműködéseknek mindig örülünk! Nem csak kivitelező és megvalósító csapat vagyunk, hisz kreatív csapatként a kezdeti ötletből teljes folyamatot vázolunk és alakítunk ki neked.

Rendezvények?! YES!

Főleg influencerekkel összekötött rendezvényeink fontos részét képzik a tevékenységünknek, hisz nem csak megvalósítjuk őket de népszerűvé is tesszük.

Contact
X